Szakdolgozati témajegyzék

A Neveléstudományi Intézet kutatócsoportjainak témaajánlásai szakdolgozathoz, diplomamunkához

A szakdolgozatok elkészítése témaválasztástól függően kutatási etikai engedélyhez kötött. Az etikai engedélyt a témavezető kezdeményezi a hallgató által kitöltött formanyomtatványon keresztül. Az engedélyeztetés, ahogy maga a kutatás is, egy időigényes folyamat, amelyet, ha megfelelő tervezés előz meg, később gördülékenyen zajlik.

Javasoljuk tehát a szakdolgozati téma átgondolását, lépéseinek alapos megtervezését és azt, hogy a lehető leghamarabb, s ne a témabejelentő benyújtási határidejének hetében vegye fel a kapcsolatot a témavezetővel.

A szakdolgozat, diplomamunka benyújtásával kapcsolatos technikai tájékoztató 

A kutatásetika fontosságáról 2023. májusában készült interjú Rausch Attilával, a PPK Kutatásetikai Bizottságának elnökével.

A mesterséges intelligencia-alapú tartalomgenerálás használatával kapcsolatos kari ajánlás

 

(A menüpont frissítve 2026. szeptember  30-án.)

Digitális Transzformáció az Oktatásban Kutatócsoport

Horváth László

Mesterséges intelligencia az oktatásban

Az oktatási ágazatot napjainkban számos kihívás éri - ezek közül több is a digitális transzformáció folyamataihoz köthető. A digitális transzformáció súlyosbíthatja a meglévő egyenlőtlenségeket és újakat hozhat létre (digitális szakadék), miközben a digitális technológiák mindenütt jelen vannak az életünkben (mobiltelefonok, okosotthonok, viselhető technológiák stb.), és további kihívásokat teremthetnek az információk bőségével és megbízhatóságával kapcsolatban (álhírek, deepfake videók stb.). Az oktatási ágazat még csak most kezdte kiheverni a COVID-19 okozta vészhelyzeti távoktatási időszak sokkját, de már most a mesterséges intelligencia megoldások térhódítására kell reagálnia. A beijingi konszenzus ajánlásaihoz igazodva a kutatás az MI megoldások felhasználására fókuszál a minőségi és inkluzív oktatás megteremtése érdekében.

Ez a kutatási téma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott kutatási projekt része (OTKA-FK23 146998 "A mesterséges intelligencia pedagógiailag tudatos alkalmazása és adaptálása a felsőoktatási intézmények tanítási és tanulási gyakorlatában"; 2024-2027).

A projekt részletes bemutatása elérhető a honlapon. Olyan szakdolgozati témákat várunk, amelyek az alábbi kutatási kérdésekhez járulnak hozzá:

  • Hogyan alakulnak át bizonyos szakmák/képességek a mesterséges intelligencia hatására?
  • Hogyan alkalmazkodnak az oktatási rendszerek a mesterséges intelligencia megoldások gyors fejlődése által támasztott kihívásokhoz?
  • Hogyan reagál az oktatási ágazat a mesterséges intelligencia megoldások növekvő fejlődésére és terjedésére?
  • Hogyan integrálják az MI-megoldásokat az oktatási intézmények pedagógiai gyakorlatába?
  • Hogyan befolyásolják a különböző tényezők a mesterséges intelligencia eszközök sikeres bevezetését az oktatási intézmények tanítási és tanulási gyakorlatában?

Misley Helga 

tartósan távol, szakdolgozati témavezetést nem vállal

Tóth Tamás

A gépezet pedagogiája

Felsőoktatás- és Innovációkutató Csoport

 Kálmán Orsolya

Az oktatói tanulás és támogatása a felsőoktatásban

A hazai felsőoktatásban az oktatók jellemzően nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel, ugyanakkor a szakmai fejlődés, az oktatásról és magukról, mint oktatókról való tanulás számos formája, útja nyitva áll előttük. Jól vizsgálható kérdéskörök: hogyan tanul egy adott szak oktatói közössége? milyen kihívásai vannak a kezdő oktatónak? hogyan értékelik az oktatói kompetenciákat, tanulást? hogyan építhetünk a hallgatókra az oktatói tanulás támogatása során?

Tanulni tanulás a közoktatásban/felsőoktatásban

A tanulási kompetencia a kulcskompetenciák egyike, melynek fejlesztésére vonatkozó gyakorlatokat érdemes elemezni iskolai szinten, tantárgyhoz vagy felsőoktatási képzéshez kötődően. A tanulni tanulás céljait, fókuszait, stratégiáját, megvalósulását, tanulói, tanári és szülői tapasztalatait elemezve számos eredményes irányt és nehézséget tárhat fel egy esettanulmány.

Tanulási környezet fejlesztése és értékelése

Tanulási környezetek pedagógiai szempontú elemzése, értékelése vagy egy adott tanulási környezet továbbfejlesztésének terve és értékelése. A tanulási környezet kötődhet iskolához, iskolán kívüli világhoz, felsőoktatáshoz. A szakdolgozat lehet feltáró - elemző vagy akciókutatásra épülő.

Reflektív tanulás és tanári kutatás (lehet BA is)

A pedagógusok, jelöltek tanulása során kulcsfontosságú az elméleti és gyakorlati tudás együttes fejlődése, aminek meghatározó útjai lehetnek a reflektív tanulás különböző formái (pl. reflektív napló, blog, portfólió), a tanári kutatás, a gyerekekkel/tanulókkal közösen végzett fejlesztések (co-creation). Az érintettek értelmezései, nehézségek, eredmények csakúgy vizsgálhatók, mint jógyakorlatok, nemzetközi összehasonlítások, de akár saját akciókutatás is lehetséges.

Tanulók / hallgatók mint partnerek az oktatásban (lehet BA is)

Milyen módon vonódhatnak be, alakíthatják partnerként a tanulók az oktatást, képzést, kutatást? Milyen visszajelzéseket adhatnak a diákok, amelyek beépülnek az oktatás fejlesztésébe? Hogyan tervezheti a tanulást, fejlesztést, értékelést közösen a tanár és tanuló? Szakdolgozatként lehet elméleti munkát készíteni, esetelemzéseket, nemzetközi és hazai jógyakorlatokat elemezni, de akár akciókutatásba is belefogni.

Házi feladat?! (lehet BA is)

Hogyan gondolkodnak az érintett szereplők a házi feladat eredményességéről, változó szerepéről, lehetőségeiről? Milyen diskurzusok jelennek meg a közéletben, szakmai kommunikációban?

Kálmán Orsolya és Pálvölgyi Lajos

Innovációs kompetenciák fejlesztése és értékelése

Az innovációs kompetencia értelmezése az oktatásban, felsőoktatásban. Kapcsolódás más transzverzális kompetenciákhoz (pl. vállalkozási kompetencia). Oktatók és hallgatók, tanárok és diákok értelmezései az innovációs kompetenciákról. A fejleszthetőség kérdései. Hogyan épülhet be a tantervi tartalmakba, a képzési programokba. Milyen értékelési módszerek alakíthatóak ki?

Projekt/kutatás/fejlesztés alapú tanulás

A tanulók kompetenciáinak fejlesztése érdekében elengedhetetlenek azok a gyakorlati feladatok, melyek egyaránt fejlesztik a tanulói ismereteket, képességeket és attitűdöket. A projekt, a kutatás és a fejlesztés alapú tanulás pedig olyan tanulásszervezési módok, melyek komplex, hétköznapi vagy szakmai helyzetekbe ágyazva lehetővé teszik a tanulói kompetenciák fejlődését. E téma keretében fel lehet tárni a tanulók, tanárok/oktatók ezekkel a tanulásszervezési módokkal kapcsolatos nézeteit, attitűdjeit, konkrét esetek megvalósulásának történetét, a kivitelezhetőség, eredményesség tapasztalatait.

 

Oktatási Intézmény- és Programfejlesztés Kutatócsoport

 

Szint

Téma

Felelős oktató

BA / MA

Oktatási szervezet vizsgálata

A témához kapcsolódó, empirikus vizsgálatra épülő szakdolgozat egy oktatási intézmény (iskola, óvoda) szervezetének vizsgálatát tartalmazza valamilyen, a szervezet kultúrájához/ szervezeti változáshoz/ szervezeti tanuláshoz/szervezeti rezilienciához kapcsolódó konkrét téma mentén. A szervezet lehet saját intézmény vagy a gyakorlat helyszíne.

Kopp Erika

 

BA / MA

Szereplők közti együttműködés, „boundary crossing” oktatási intézményben.

Az empirikus vizsgálat típusú szakdolgozat egy oktatási intézményben a különböző szakmai szereplők, kliensek, fenntartó, stb. közti kapcsolattartás, határátlépés formáit, lehetőségeit, kihívásait vizsgálja. A szervezet lehet saját intézmény vagy a gyakorlat helyszíne.

Kopp Erika

 

BA / MA

Innováció egyházi iskolákban.

Az empirikus típusú szakdolgozat a kutatócsoportban rendelkezésre álló adatbázisok felhasználásával és/ vagy saját adatgyűjtés alapján egyházi fenntartásban működő iskola/ iskolák megújulási törekvéseire irányul.

Kopp Erika
BA / MA

Nemzetközi tanárképzési programok összehasonlító elemzése.

Az egyes országokban és intézményekben eltérő lehet a tanárképzési programok struktúrája és hossza. Fontos megvizsgálni, hogy milyen tantárgyakat és képzési tartalmat kínálnak a különböző programok. Hogyan kezelik az oktatási módszereket, pedagógiai elméleteket és a tanulók sokféleségét. Az összehasonlító elemzés során érdemes megvizsgálni, hogy milyen gyakorlati lehetőségek állnak rendelkezésre, és mennyi időt kell ezen a területen eltölteni. Érdemes megvizsgálni, hogy a tanárképzés milyen fokozatot vagy minősítést biztosít a végzősök számára, és hogy ez milyen elismerést kap nemzetközi szinten. Hallgatói visszajelzések és minőségi értékelések, kimeneti eredmények és munkavállalási lehetőségek.

Bajzáth Angéla
BA / MA

A tanári tanulás és professzionalizáció.

Miért fontos a tanári tanulás és professzionalizáció? Korábbi kutatások és elméletek a tanári tanulás és professzionalizáció terén. Melyek a legfontosabb fogalmak és megközelítések? Tanulási környezet és szakmai fejlődés. Hogyan alakul a tanárok szakmai fejlődése az oktatási intézményekben és az online tanulási környezetben.

Bajzáth Angéla
BA / MA

Interkulturális kompetenciák fejlesztése a koragyermekkori nevelésben.

Hazai és nemzetközi jó gyakorlatok feltárása és elemzése. Milyen lehetőségek vannak az intézményes nevelés során a szülőkkel való partneri viszony kialakítására? Milyen kompetenciákra van szüksége a koragyermekkori intézményes nevelésben dolgozóknak?

Bajzáth Angéla

 

pedagógia BA / neveléstudomány MA

oktató

téma/cím

a téma leírása

Kiss Anikó  Kopp Erikával közösen Iskolai tanterv- és tananyagelemzések

Tematikus és összehasonlító tartalomelemzésekre, azokhoz kapcsolódó esettanulmányokra, osztálytermi kutatásokra van e témán belül lehetőség középiskolai tantárgyak, tanórák vonatkozásában, tantervek és tananyagtartalmak vizsgálatával,illetve tanórai szereplők bevonásával. Lehetséges fókuszok: tantárgyspecifikus vagy interdiszciplináris kompetenciafejlesztés (ismeretek, készségek, attitűdök), rejtett tantervi elemek (pl. illusztrációelemzés).

 

Oktatás-Jog-Pedagógia Kutatócsoport

cím

témaleírás

oktató, akihez fordulni lehet témaválasztás esetén

pedagógia BA

Jogok és kötelezettségek a köznevelésben

Tanulók és pedagógusok, valamint az oktató-nevelő munkát segítők jogai és kötelezettségei, tanulói fegyelmi és kártérítési felelősség, foglalkoztatási jogszabályi keretek (munkáltatói és munkavállalói, közalkalmazotti jogok és kötelezettségek).

Rónay Zoltán

A köznevelés szervezete és szabályozása

A hazai köznevelés intézményhálózata; az egyes intézménytípusok, azok szervezete, működése, vezetése; fenntartói és ágazatirányítási jogosítványok; mindezek nemzetközi és történeti dimenziói.

Rónay Zoltán

neveléstudomány MA

Jogok és kötelezettségek az oktatásban

Tanulók, hallgatók és pedagógusok, egyetemi-főiskolai oktatók, valamint intézményekben dolgozók jogai és kötelezettségei, fegyelmi és kártérítési felelősségük, foglalkoztatási jogszabályi keretek (munkáltatói és munkavállalói, közalkalmazotti jogok és kötelezettségek).

Rónay Zoltán

A hazai oktatási intézményrendszer és szabályozása

Intézményhálózat, intézménytípusok a magyar oktatás valamennyi szintjén k; az egyes intézménytípusok, szervezete, működése, vezetése; fenntartói és ágazatirányítási jogosítványok; mindezek nemzetközi és történeti dimenziói; belső szabályozók és jogszabályi keretek.

Rónay Zoltán

Az egyetemek vezetése

Az intézményi menedzsment történeti és nemzeti dimenziói; Az egyetemek akadémiai vezetésének különböző modelljei, A rektori funkció; Az egyetemek működtetése, a menedzsment szemlélet megvalósulása; Stratégiai, gazdálkodási döntéshozatal; - Egyetemi testületek

Rónay Zoltán

Vezetői felelősség

Egyetemvezetők felelősségének aspektusai; Etikus vezetés; Vezetői etika; Szakmai felelősség az egyetemek; vezetésében; Jogszabályi keretek

Rónay Zoltán

Akadémiai szabadság, intézményi autonómia – az egyetemek küldetésének záloga

A fenntartók (tulajdonosok) általános elvárása, hogy az egyetemek hatékonyan működjenek, azaz a felsőoktatási intézmények legyenek az oktatás és a kutatás terén minél eredményesebbek. Ez jelentheti a hallgatók vagy kiadott oklevelek számának növelését, a publikációs volument vagy épp a gazdasági hatékonyságot. Ennek elérése érdekében több megoldás is felmerült mind az elméletben, mind a gyakorlatban: az egyik megközelítés szerint a kulcs az akadémiai autonómia korlátozása, míg más nézőpontból épp az intézményi szabadság kiterjesztése a megoldás. A szakdolgozat célja a meglévő nemzetközi és hazai elméletek és jógyakorlatok bemutatása a jelenlegi magyarországi helyzet tükrében.

Rónay Zoltán

 

Pedagógiai Innovációk és Társadalmi Esélyek Kutatócsoport

Oktató

Képzés

Meghirdetett téma

Fehérvári Anikó

Neveléstudomány MA

  • Felsőoktatási hallgatói vizsgálatok, nyomon követési vizsgálatok.
  • Iskolaeredményességi kutatások.
  • Iskolai lemorzsolódás, korai iskolaelhagyás.
  • Oktatási egyenlőtlenségek.
  • Oktatási programok értékelése, hatásvizsgálata.

Gulya Nikoletta

Pedagógia BA

Neveléstudomány MA

  • Az inkluzív oktatás tanulási környezete, feltételrendszere.
  • Sajátos nevelési igényű tanulók az oktatásban.
  • A társadalmi diverzitás megjelenésének vizsgálata a tanügyi dokumentumokban, tankönyvekben.
  • Az IKT-eszközök szerepe a sajátos nevelési igényű tanulók tanításának, tanulásának folyamatában.

Lőkös Laura

Pedagógia BA

Neveléstudomány MA

  • Kortárs mentorprogramok vizsgálata

Paksi Borbála

Pedagógia BA

Neveléstudomány MA

  • Különböző társadalmi és viselkedési problémák az iskolában.

Rausch Attila

Pedagógia BA

Neveléstudomány MA

  • Az iskolakészültség felmérésének technológia alapú és hagyományos lehetőségei.
  • Számolási készségek technológiával támogatott fejlesztése iskolakezdéskor.
  • A digitális kompetencia szerepe az oktatásban.
  • A mesterségesintelligencia-műveltség mérésének lehetőségei.
  • Az etikus és felelős MI-használat az oktatásban.
  • A hazai digitális pedagógiai kutatások elmúlt 25 évének áttekintése.

Széll Krisztián

Pedagógia BA

Neveléstudomány MA

  • Óvodai-iskolai légkör, tanulói, pedagógus- és iskolai jóllét vizsgálata.
  • Eredményesség, méltányosság, reziliencia az oktatásban.
  • Oktatási esélyek és egyenlőtlenségek.
  •  
  • Oktatási fejlesztések, programok hatásainak vizsgálata.
  •  

Winkler Zsófia

Pedagógia BA

Neveléstudomány MA

  • A reziliencia és a szociális-érzelmi készségek fejlődése, fejlesztése az óvodás és általános iskolás korosztályban.
  • Iskolai jóllét (a tanulók és a pedagógusok jóllétének vizsgálata, támogatási lehetőségei).
  • Digitális eszközhasználat és érzelemszabályozás.
  • Érzelmi és viselkedési problémák az óvodában és az iskolában.

Történeti, Elméleti és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport

Baska Gabriella

alapképzés

  • Tanítói és tanári életutak a 19-20. században
  • Gyermek/iskola/család a szépirodalomban.
  • Gyermek/iskola/család a filmművészetben

mesterképzés

  • Pedagógiai sajtó a 19-20. századi Magyarországon.
  • A tanítói/tanári pálya presztízsének története.
  • A tanítói/tanári pálya reprezentációja a szakmai és nem szakmai sajtóban.

Garai Imre

alap- és mesterképzés

  • A magyar középiskolai tanárság professzionalizációjának folyamata nemzetközi összehasonlításban, 1862-1949.
  • A pedagógiai foglalkozások deprofesszionalizációjának technikái a 19– 20. században.
  • A professzionalizáció mint kulturális transzfer.
  • A középiskolai tanárság képzésére szolgáló intézmények, mint emlékezeti helyek (lieux de mémoire).
  • A középiskolai tanárság professzionalitásának változásai, 1862-1949.
  • A középiskolai tanárság professzionalitásáról folyó diskurzusok, 1862-1949.
  • A magyar szakkollégiumi intézményrendszer története, jelenkori változásai.
  • A magyar felsőoktatás államosításának technikái, 1949-1956.

Szabó Zoltán András

alap- és mesterképzés

  • 19-21. századi oktatásügy Magyarországon.
  • Pedagógiai/oktatáspolitikai diskurzusok tartalomelemzése.
  • A hálózatelemzés pedagógiai/neveléstudományi alkalmazhatósága.
  • Tehetséggondozás a köz- és felsőoktatásban.
  • Nemzetközi összehasonlító elemzések a neveléstudomány helyzetének, országos/makro-regionális jellemzőinek feltárásához.

Vincze Beatrix

alapképzés

  • A magyar reformpedagógiai - és életreform mozgalom filozófiai gyökerei; harmadikutas utópiái utópiái; egyéni vagy szociális kiútkeresései.
  • Az 1968-as diáklázadások filozófiai gyökerei, hatása és szerepe az oktatási reformokra.
  • Reformpedagógia és életreform törekvések Magyarországon a 20. és 21. századi iskolában: lokális képviselők, reformiskolák, egyesületekben, szerepe a helyi sajtóban, a helyi iskolák nevelési programjában).
  • A projektmódszer alkalmazásának hazai gyakorlata. Működő sikeres óvodai, iskolai gyakorlatok bemutatása, elemzése.
  • Ifjúsági mozgalom a 20. században (úttörő, KISZ, cserkészet) bemutatása.
mesterképzés
  • Élménypedagógia, projektpedagógia, múzeumpedagógia szerepe a nevelési folyamatokban.
  • Működő hazai alternatív-és reformpedagógiai modellek, kísérletek bemutatása.

Pedagógusok, Pedagógus szakmai közösségek, Pedagógusképzés Kutatócsoport

pedagógia BA és neveléstudomány MA

Czető Krisztina

  • Gyermekkorok a 21. században - A gyermekkor értelmezési lehetőségei és átalakulása multidiszciplináris megközelítésben. A gyermekkor megváltozása és az iskola szerepe, lehetőségei és feladatai.
  • Gyermekek és fiatalok iskolaképe, iskolai attitűd -  A tanulók iskoláról alkotott nézeteinek megismerése. Az iskolai attitűd mérésének lehetőségei, iskolai attitűd vizsgálatok.

H. Ekler Judit

  • Sport és életmód a médiában.
  • Egy meghatározott sportrendezvény sportolásra mozgósító hatásának tanulmányozása - A sportrendezvény résztvevői és/vagy nézői körében végzett vizsgálat. Miért van ott, sportolási előélete, utóélete, stb. A rendezvény lehet iskolai, települési, régiós, vagy országos rendezvény is. Mindezek vizsgálhatók parasport-rendezvények esetében is.
  • A versenysport és a szabadidősport: összefüggések, különbségek, trendek -  Különböző sportágak verseny és szabadidős ágazatainak azonosságai, különbségei (mozgástartalom, eszközök, szabályok, versenyzés, a résztvevő korosztály, élettani hatás, stb.) Élsportoló-szülők gyermekeinek sportágválasztási szokásai, indokai, motívumai.
  • Módszertani kísérlet testnevelésben
  • A testnevelés tantárgyi integrációs lehetőségei -  Trend ma a tantárgyköziség, egy -egy téma feldolgozás esetében azt többféle tantárgyi tartalmon keresztül megvilágítani. Feldolgozható témaötletek, vagy akciókísérlet (projekt) formában is.
  • A testnevelő tanár, mint minta -  A testnevelő tanár lehet minta tanítványainak (akár példakép), saját gyerekeinek, az egészséges életmód promótálója kollégáinak stb.
  • IKT eszközök a testnevelésben - Az iskolai testnevelésben bevont IKT eszközök (zenehallgató, okostelefon, applikációk, videófelvevő, okosórák, stb.) és felhasználási lehetőségeik. A téma feldolgozható akciókutatással és dokumentált felhasználások elemzésével is

pedagógia BA

Rapos Nóra

’A’ típusú dolgozat

  • Egy pedagógiai probléma elméleti, történeti és/vagy empirikus kutatása - A pedagógiai asszisztens szerepe a szervezetben - A pedagógiai asszisztens szervezeti szerepértelmezése értelmezés és megvalósítása igen sokszínű képet mutat mind a hazai, mind a nemzetközi gyakorlatban. Ennek feltárása, összehasonlító vizsgálat és/vagy estelemzése a dolgozat tárgya.
  • A szülőkkel való kapcsolattartás megújuló formái - A szülőkkel való kapcsolattartás klasszikus formái a szülői értekezlet, fogadóóra, stb. Az iskola funkciójának változása, valamint a megváltozott kommunikációs rendszerek azonban felvetik a kérdést, hogy vannak-e megújuló formái a szülőkkel való kapcsolattartásnak. A kutatás célja e megújuló formák feltárása és értelmezése a különböző szereplők nézőpontjából.

’C’ típusú dolgozat

  • Tudatos-módszeres önreflexió értékelési/fejlődési portfólió formájában - Pedagógiai asszisztens portfólió - Az elkészítendő munka célja, hogy a hallgatók számot adjanak arról, hogy a képzés során mennyiben fejlődtek a kimenetként meghatározott kompetenciákban. Cél továbbá, hogy tudatos-módszeres önreflexióval, portfólió formájában alkalmazza a szakdolgozat készítője a pedagógia adott szakterületén megszerzett elméleti és gyakorlati tudását és reflektív szemléletét.

Lénárd Sándor

  • Hátrányos helyzetű diákok eredményes támogatásának lehetőségei - A köznevelési rendszerben számos ok miatt rengeteg hátrányos helyzetű diák tanul, akiket az adaptív nevelési szemléleten nyugvó módszerekkel segíteni lehetne az eredményesebb iskolai teljesítmény elérésében. Ezen „jó gyakorlatok” megismerése, feltárása, kutatása a feladat.
  • A tanulást támogató értékelés módszerei és intézményi gyakorlat - A hazai iskolarendszerben még nem eléggé elterjedtek a fejlesztő értékelés módszerei, eszközei. Vizsgálni lehet e módszerek alkalmazási lehetőségeit, gyakorlati hasznát, megvalósítását, eredményességének hatásait.

Tókos Katalin

  • Segítő szolgálat az iskolában/óvodában - Hogyan gondolkodik az iskola/óvoda az esetleges zavarok (családi, iskolai ártalmak) megszüntetésének segítéséről, kikkel, milyen szervezetekkel, szakemberekkel működik együtt ennek érdekében? Kik a segítő partneri hálózat részei? Milyen speciális feladatot ellátó szakemberek jelennek meg az iskolában/óvodában? Hogyan jelenik meg a segítés a különböző szereplők (tanárok-szülők, tanárok-tanárok stb.) közötti együttműködésben? A témán belül a szakdolgozó gyakorlati helyéül választott szervezetről készül esettanulmány.

neveléstudomány MA 

Rapos Nóra

  • Pedagógusképzés nemzetközi és hazai vizsgálata - A pedagógusképzés nemzetközi tendenciának megértése lehetővé teszi a hazai fejlesztések megalapozását. A téma választása a releváns nemzetközi szakirodalom olvasását is feltételezi, így csak megfelelő idegen nyelv – lehetőleg angol – tudással rendelkezők számára ajánlott. Lehetséges témák: 1) Az együttműködő szakmai közösségek szerepe a pedagógusképzésben; 2) A gyakorlatok rendszere és funkcióinak változása; 3) A mentorálás funkciója és gyakorlata.
  • Képzési programok a tanárképzésben - A képzési programban sűrűsödik össze az a filozófia, küldetés, amit az intézmény, kar, szak, képzés magáénak vall; a szakhoz kötődő tanulási eredmények, célok; a tanulási – tanítási tevékenység koherens terve; az érvényes és megbízható értékelés előre kialakított rendszere; s a tanulást támogató rendszer stb. A tanárképzési programok esetén a közös filozófia kialakítása különös hangsúllyal bír a képzés több szereplős jellege miatt. E problémakör számtalan feldolgozási utat kínál a szakdolgozó számára, melynek során kiemelt jelentőségű kell legyen a nemzetközi tájékozódás is.
  • A szakmai támogatás szerepe, funkciója és formái a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődése során - A folyamatos szakmai fejlődés különböző értelmezései különböző támogató rendszerek működtetést feltételezik, vagyis szükségessé válik annak átgondolása, hogy a szakmai fejlődést és tanulást dinamikus rendszerként értelmezve, milyen hatékony és eredményes fejlődését segítő támogató rendszer kialakítása lehet előremutató. A szakdolgozat készítése során lehetőség van kutatócsoport munkájához kapcsolódni.
  • A tanári pálya mint második karrier - A téma vizsgálata kapcsán olyan életutak és szakmai tanulási utak vizsgálatára kerül sor, ahol a pedagógussá válást megelőzte egy másik szakmai tanulása, vagy abban való tevékenység.
  • Pedagógusok szakmai fejlődése – tanulás a pályán - A folyamatos szakmai fejlődés (FSZF) gondolata elfogadottá vált az elmúlt évtizedben a pedagóguspályához kötődően hazánkban is. Megjelenik az oktatáspolitikai gondolkodásban, a képzés tervezése és gyakorlata során, szerepe van a köznevelési intézmények működésében épp úgy, mint a személyes szakmai életút alakulásában és formálásban. A kutatások jelentős része azonban nem szentel elég figyelmet a pedagógusok személyes szakmai fejlődését meghatározó egyéni tényezők vizsgálatára, valamint e személyes tényezők értelmezésre a szervezeti kontextusba. A szakdolgozat készítése során lehetőség van mesterpedagógusok szakmai életút elemzésre kutatócsoporthoz kapcsolódva.

Lénárd Sándor

  •  Hátrányos helyzetű diákok eredményes támogatásának lehetőségei - A köznevelési rendszerben számos ok miatt rengeteg hátrányos helyzetű diák tanul, akiket az adaptív nevelési szemléleten nyugvó módszerekkel segíteni lehetne az eredményesebb iskolai teljesítmény elérésében. Ezen „jó gyakorlatok” megismerése, feltárása, kutatása a feladat.
  • Pedagógiai innovációk a közoktatásban - Számtalan pedagógiai újítás, fejlesztés, innováció indul el a hazai közoktatási, köznevelési rendszerben, ezek közül kevés hatása maradandó. Az eredményes újítások sajátosságait, rendszerkörnyezetét és támogatási formáit lehet kvantitatív és kvalitatív módszerekkel kutatni.

Lénárd Sándor-Czirfusz Dóra

  • A szakképzés aktuális kérdései - A szakképzésben jelenleg többféle képzési forma is vizsgálható. A rugalmas képzéseken jellemzően hátrányos helyzetű, az iskolából korábban lemorzsolódott fiatalok helyzetét lehet feltárni. A duális képzésben a munkatapasztalat megszerzésének lehetősége és a gyakorlatok keretében szerzett tudás felmérése vizsgálható. A szakképző iskolák és a technikumok képzési struktúrájának eltérése és az ebből adódó különbségek is megismerhetők. A választott téma függvényében nagymintás kérdőíves adatbázis is rendelkezésre áll a kérdések vizsgálatára.

Tókos Katalin

  • A szakmai identitás alakulása az egyéni életút során, az intézményi környezet szerepe, jellemzői- narratív életút-vizsgálat, esettanulmány - A téma a kutatócsoport Pedagóguskutatás témájához kapcsolódik, ezen belül szorosabban a pedagógusok szakmai fejlődésének, szakmai identitásának alakulását befolyásoló külső és belső tényezők, intézményi környezet szerepének vizsgálatára koncentrál. A kutatás során arra keresünk választ, hogy milyen tényezők vannak hatással, befolyásolják a pedagógusok szakmai identitásának szerveződését (identitásképző elemek) az életút során, továbbá, hogy az identitás tudatosításának mi lehet a célja, haszna az egyén és az intézmény szempontjából.
  • Tanulást támogató környezetek jellemzői - Miben több, más a tanulási környezet az infrastrukturális feltételekhez és a taneszközök, technológiák használatához képest? Hogyan, milyen szempontok mentén írhatók le, ismerhetők meg és fejleszthetők a tanulást támogató környezetek? A kutatás során a szakdolgozónak lehetősége van egy, vagy több, a tanulást támogató környezet eseteinek kiválasztására, elemzésére, összehasonlítására, vagy egy általa elemzett tanulási környezet továbbfejlesztésére/továbbfejlesztési tervének kidolgozására.

Egyéni oktatói témák

Mészáros György

Nevelésfilozófiai irányzatok

Társadalmi nemek és oktatás

Szexuális nevelés, szexualitás és iskola

Kritikai állampolgári nevelés

Ifjúsági kultúrák

Cigány tanulók az oktatási rendszerben

Vekety Boglárka

BA: A képernyő előtt töltött idő mennyiségi és minőségi változása az elmúlt évtizedekben gyerekek és serdülők körében

MA: Az óvodai beszoktatást befolyásoló személyes és környezeti tényezők vizsgálata, A képernyő előtt töltött idő mennyiségi és minőségi változása az elmúlt évtizedekben gyerekek és serdülők körében

Kassai Réka

Szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek fejlődése és oktatása