Kutatás

Kutatás

Kutatásaink célja olyan tudományos eredmények felmutatása, amely segíti a jog oktatását elsősorban a pedagógusképzésben és –továbbképzésben, vezetőképzésben, és a jogtudatos professzióra való felkészülést és annak a gyakorlását. Ehhez kiemelten kutatja az oktatás szereplőinek (pedagógusok, tanulók és szüleik, valamint egyéb professzionális segítők és partnerek) joghoz való viszonyát, jogtudatosságát és cselekedeteik jognak való megfelelését, ezek motivációját stb.

A kutatócsoport foglalkozik az oktatás jogi szabályozási kereteivel is. Ehhez elsődlegesen nem a jogszabályok irányából, hanem a szabályozás alanyai és tárgya felől közelít. Vizsgálja a szabályozott intézményekben működő, szabályozott folyamatokban résztvevők reflexióit a szabályozásra is.

A kutatócsoport érdeklődési köre kiterjed az akadémiai szabadság és egyetemi autonómia területére is, vizsgálva az akadémiai szabadság mérésének lehetőségeit, mértékét Magyarországon és általában. Ennek révén kapcsolódik a más intézményekkel közös modellváltás-kutatáshoz is.