Interjú Kormos Kevinnel (Oktatás-Jog-Pedagógia Kutatócsoport) és Édes Reginával (Kognitív Fejlődés és Oktatás Kutatócsoport)

Regina: Már a BA képzés során demonstrátor voltam a TÓK-on, akkor leginkább az oktatók munkáját segítettem a Neveléstudományi Tanszéken (ZH felügyelet, javítás). Jó tapasztalat volt belelátni az egyetemi- és az oktatói mindennapokba. A PPK-n a Kognitív Fejlődés és Oktatás Kutatócsoporthoz csatlakoztam mesterképzés alatt (és most a PhD képzés során is velük dolgozom). Itt már inkább kutatásoknál segíthettem, pl. voltam első osztályosoknál tesztet felvenni, mely a figyelem mérésére szolgált. Kutatási témám a reziliencia és annak megjelenése az óvodai mesékben.

Kevin: 2016-ban kezdtem el az osztatlan tanári szakot magyar-angol szakpárral, és viszonylag korán felébresztették bennem a vágyat, hogy valamiféle tudományos vonalon menjek tovább. Számos új tudományág nyílt meg, az egyszerre ijesztő és izgalmas elméleti keretek mentén. Először a szaktárgyaimhoz kapcsolódó irányban kezdtem el ficánkolni: nyelvtudomány; leíró nyelvészet, mentális lexikon, kognitív nyelvészet, stilisztika – ilyen témák mentén. Majd szépen kikristályozódott, hogy én tanárszakosokat szeretnék vizsgálni. Egy tanárszakos kiégésről, lemorzsolódásról szóló dolgozatommal OTDK-helyezett lettem, majd a hosszú tanárképzés miatt volt lehetőségem még egyszer indulni. Ekkorra az újabb témámhoz össze lettem kötve dr. Rónay Zoltán dékánhelyettes úrral, akit rögtön fel is kértem, hogy az Új Nemzeti Kiválósági Programban mentoráljon. Elnyertem a pályázatot, és ekkor csatlakoztam az Oktatás-Jog-Pedagógia Kutatócsoporthoz. Nagyon sokat segített, hogy hasonló érdeklődésű, igen jelentős publikációs és tudományos tevékenységet folytató nagy tudósok közé kerülhetek, és itt egyenrangú félnek érezve magam beszélgethetünk, tervezhetünk, kutathatunk együtt. A kutatási témám a tanárok, tanárjelöltek, illetve diákok viszonya a joghoz, mint jelenséghez.

Erededően mi motivált titeket arra, hogy demonstrátorok legyetek? Hány évig töltöttétek be ezt a szerepkört?

Regina: Szerettem volna jobban belelátni az egyetem- és a kutatások világába. Úgy gondoltam jó tapasztalat szerzési lehetőség és segíthet a karrierem fejlődésében. Összesen 3 évig voltam demonstrátor (2 év BA képzésen és 1 év MA-n).

Kevin: Szerettem volna minél több fronton kapcsolódni a Neveléstudományi Intézethez, illetve az első év alatt arra jöttem rá, hogy ellenben sok más intézet demonstrátori pozíciójával, a neveléstudományon nem székpakolás-szendvicsgyártás/ingyenmunka a profil. A kutatók éjszakájának szervezésében tudtam segíteni, hoztam diákjaimat, „rájuk tudtuk szabni”.

Az osztatlan képzés utolsó két évében voltam demonstrátor.

A demonstrátori tapasztalatok mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy jelentkezzetek PhD hallgatónak?

Regina: Megerősített abban, hogy jelentkezzek a doktori iskolába, de már az alapszakos évnyitón, amikor megtudtam, hogy van lehetőség doktori iskolában folytatni a tanulmányokat, a gondolat már akkor szöget ütött a fejemben.

Kevin: Elkezdtem szervezetként látni jobban az egyetemet, és azt a szervezeti kultúrát, amit tapasztaltam gyakornokként, olyannak találtam, aminek mindenképpen szerettem volna alakítója, részese lenni. Rengeteg gyakorlati előnye is van, a kutatókon, tanárokon kívül megismerhettem más hallgatókat, doktoranduszokat, témákat; ezek mind könnyítették az eligazodást a saját jelentkezésemben és kutatásomban is.

Egy olyan Erasmus KA2-es programba is a kutatócsoport segítségével kapcsolódtam be, ami egy számomra nagyon fontos témát kutat: célkitűzése számos más európai országgal közösen dolgozva diagnosztizálni az LMBTQ-diákok helyzetét az iskolában Európa-szerte, illetve olyan eszközöket, terveket kidolgozni, amik az iskolát egy elfogadóbb hellyé teszik. A projekten belül jelent meg első angol nyelvű tanulmányom is – más a kutatócsoportban demonstrátorként (!) dolgozókkal is együtt.

Mik a hosszú távú célkitűzéseitek? Mik a legnagyobb vágyaitok karrierépítés kapcsán/szempontjából?

Regina: Kutatásom során a magyarországi óvodák pedagógusainak a kedvenc meséit gyűjtöm össze és ezekhez szeretnék foglalkozás terveket készíteni, melyek fejlesztik a gyermekek érzelemmegértését és szociális kapcsolataikat. Szeretném, ha hasznos lenne a gyakorlatban is a doktori munkám, ezért legnagyobb vágyam, hogy segíthessek a gyerekeknek és a pedagógusoknak is, hiszen ezek olyan készségek és képességek, melyek egész életükben meghatározó szerepet töltenek be és a pedagógusoknak pedig talán segítség lehet, hogy számukra is kedves mesékkel dolgozhatnak és ötleteket meríthetnek munkájuk során.

Én azt szeretném, hogy a jövő nemzedéke érzelmileg és szociálisan is érettebb és érzékenyebb társadalom legyen, így, ha egy kicsit is hozzá tudok járulni ehhez, akkor mindig találok örömet is a hivatásomban.

Kevin: A legnagyobbat nem osztanám meg, hogy misztikus maradjak... illetve, hogy kitartsak mellette. Most úgy látom, hogy mindenképp szeretnék maradni a Radnótiban, a tanítás „kint a terepen” nagyon fontos nekem. Szeretnék tanári szakos hallgatókkal dolgozni, kutatni. Szeretnék jelen lenni a tanárképzés megújításában, újragondolásában – doktoranduszként erre is lehetőségem van most. Egy olyan kiegyensúlyozott élet építése a legfőbb célom, ahol a mostanihoz hasonló módon lehetőségem van tanítani ötödikesektől kezdve gimiseken át tanáris hallgatókat is, úgy, hogy közben a tapasztalatimról tudományos keretek közt is tudjak beszámolni; nem számítógép előtt töltve az életem.

(Az interjúkat Lőkös Laura készítette)