Kitüntetettjeink - 2024
Kitüntetettjeink - 2024
Albrecht Zsófia - Sapere Aude Junior Díj
Mi volt az első reakciód, amikor értesültél róla, hogy kari kitüntetésben részesülsz?
Először azt hittem, csak egy meghívót kaptam valamilyen egyetemi rendezvényről, aztán az emailt elolvasva döbbentem rá, hogy ez egy olyan meghívó, ahol engem is kitüntetnek.
Mit jelent számodra ez a díj? Mi az a három szó, ami eszedbe jut erről az elismerésről és miért?
Nagy megtiszteltetés és egyúttal nagyon jó érzés is tudni, hogy az egyetem elismeri a hallgatók munkáját és elkötelezettségét, ezt jelképezik számomra a bizalom, közösség, tudás szavak is.
Milyen jövőbeli terveid, célkitűzéseid vannak a következő időszakra nézve?
A disszertációm írása a legfontosabb most, de emellett készülök a már betervezett konferenciákra, valamint természetesen továbbra is igyekszem segíteni a Neveléstudományi Intézet munkáját.
Bajzáth Angéla - Pro Progressio Eruditionis Díj
Mi volt az első reakciód, amikor értesültél róla, hogy kari kitüntetésben részesülsz?
Őszintén meglepődtem és mélyen megtisztelve éreztem magam, amikor értesültem a díjról. Az első reakcióm a öröm volt, hiszen úgy éreztem, hogy elismerik azt a munkát, amit szenvedéllyel végzek.
Mit jelent számodra ez a díj? Mi az a három szó, ami eszedbe jut erről az elismerésről és miért?
Ez a díj rendkívül sokat jelent számomra, mert visszaigazolja a munkám iránti elkötelezettséget és a befektetett energiát. Három szó jut eszembe róla: „motiváció”, „felelősség” és „inspiráció”. Motiváció, mert újabb célok elérésére sarkall; felelősség, mert emlékeztet a szakmai kötelezettségeimre; és inspiráció, mert ösztönöz arra, hogy tovább feszegessem munkám határait
Milyen jövőbeli terveid, célkitűzéseid vannak a következő időszakra nézve?
A következő időszakban szeretném továbbfejleszteni a kutatásaimat, és hozzájárulni az innovatív oktatási gyakorlatok kialakításához. A célom, hogy tovább támogassam az akadémiai közösséget, és előmozdítsam a kritikus gondolkodást és kreativitást ösztönző tanulási környezetet. Szeretnénk megerősíteni a kulturális érzékenységet támogató kurzusokat.
Czabaji Horváth Attila Kálmán - Pro Facultate Díj
Mi volt az első reakciód, amikor értesültél róla, hogy kari kitüntetésben részesülsz?
Örömmel tölti el az embert, ha pozitív visszajelzést kap a munkájáról. Mindig magaménak éreztem a PPK-t, és ez a kitüntetés azt mutatja, hogy a PPK is magáénak érez engem.
Mit jelent számodra ez a díj? Mi az a három szó, ami eszedbe jut erről az elismerésről és miért?
A három szó, ami eszembe jut erről az elismerésről: a kollégák, a hallgatók (legyenek a képzés bármelyik szintjén és formájában) és a közös munka. Sok izgalmas beszélgetésben, előre vivő vitában, együttes gondolkodásban vettem részt a Karért, és MINDEN olyanban – az említett társakkal közösen –, AMI EMBER.
Milyen jövőbeli terveid, célkitűzéseid vannak a következő időszakra nézve?
Nem kívánok elszakadni a kartól, az egyetemtől. Részt veszek a Neveléstudományi Doktori Iskola Elméleti-történeti Pedagógiai Programjának műhelymunkájában, vezetek még PhD hallgatókat és készülök a 10. könyvem, valamint az azt követők megírására. Továbbra is fontosak számomra a találkozások a kollégákkal, különösen az Nevtud könyvklubjában.
Kiss Boglárka - Sapere Aude Junior Díj
Mi volt az első reakciód, amikor értesültél róla, hogy kari kitüntetésben részesülsz?
Először meglepődtem, ugyanis nem számítottam rá, utána kellett olvasnom, és kiderült, hogy ez a “merj gondolkodni” junior kitüntetés az ELTE részéről. Nagyon megörültem neki és megtiszteltetésnek érzem, hogy számomra ítélték meg.
Mit jelent számodra ez a díj? Mi az a három szó, ami eszedbe jut erről az elismerésről és miért?
Még sok a megfoghatatlan érzés, ami bennem kavarog ezzel kapcsolatban, egyrészt nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, másrészt pedig örömmel tölt el az, hogy azt a sok munkát ilyen módon is elismerik. Én rengeteg támogatást kapok a kutatócsoportomtól (Pedagógiai Innovációk és Társadalmi Esélyek Kutatócsoport) alapból is, de ez külön meglepetésként ért, és hálás vagyok. Hálás vagyok azért, hogy itt és velük dolgozhatok.
Milyen jövőbeli terveid, célkitűzéseid vannak a következő időszakra nézve?
Folytatni a munkát a PITE kutatócsoporttal, tanulni tőlük. Szeretem a PPK-t, szeretem a kutatócsoportom! A projekteket kimondottan izgalmasnak és érdekesnek találom, úgyhogy igyekszem a legtöbbet hozzátenni a jövőben is.
Peszlen Réka - Rektori dicséret
Mi volt az első reakciód, amikor értesültél róla, hogy egyetemi kitüntetésben részesülsz?
Őszintén szólva meglepődtem, amikor először hallottam a kitüntetésről, de jól esett, hogy értéket látnak a munkámban.
Mit jelent számodra ez a díj? Mi az a három szó, ami eszedbe jut erről az elismerésről és miért?
A három szó, amit kiemelnék, a PPK közösség, az összefogás és az érték. Minden félévben találkozunk váratlan és kihívást jelentő helyzetekkel, olyan új körülményekkel, amelyekhez gyorsan kell alkalmazkodni. De a végén mindig beigazolódik az a gyakran emlegetett mondat, hogy úgyis minden megoldódik. Ehhez pedig olyan támogató és együttműködésre képes közösségre van szükség, mint amilyen a PPK-s munkatársi közösség is. Én ebben látok igazán értéket.
Milyen jövőbeli terveid, célkitűzéseid vannak a következő időszakra nézve?
Az eddigiekhez hasonlóan a következő időszakban is igyekszem folytatni az oktatás és a hallgatók támogatását, emellett pedig szeretnék továbbra is részt venni az egyéb intézeti programok, például a könyvklub, a folyosógaléria és a festődélután szervezésében. Az ezekhez való csatlakozásra mindenki mást is biztatok! A terveim között szerepel továbbá egy külföldi munkatársi Erasmus mobilitási program megvalósítása is.
Péter Petra - Sapere Aude Junior
Mi volt az első reakciód, amikor értesültél róla, hogy kari kitüntetésben részesülsz?
Egyrészt nagyon meglepődtem, mert nem számítottam rá, és természetesen nagyon örültem, hogy nekem adományozták ezt a díjat. Másrészt, azonnal el akartam küldeni a hírt a témavezetőmnek, Rapos Nórának, aki az egyik legnagyobb támogatóm és aki nélkül biztosan nem tudnám így végezni a feladataim.
Mit jelent számodra ez a díj? Mi az a három szó, ami eszedbe jut erről az elismerésről és miért?
Az első, ami eszembe jutott az a munka. Minden ilyen díj mögött rengeteg energia, idő van és nagyon fontos része ennek, amikor egy-egy megerősítést, visszajelzést kapunk. Eszembe jutott ezen kívül a közösség, amely hozzájárul szakmai és emberi fejlődésemhez. Ilyen közösség első sorban a kutatócsoportunk, illetve tágabb értelemben a Neveléstudományi Intézet szakmai közössége. Végül, ami még eszembe jut, az a megtiszteltetés. Változó szerepekben, de viszonylag régóta kapcsolódom a PPK-hoz és számomra hatalmas dolog, hogy kari szinten is elismerik azt, amit csinálok.
Milyen jövőbeli terveid, célkitűzéseid vannak a következő időszakra nézve?
Elsősorban a saját doktori kutatásommal kell haladnom. A sok egyéb vállalásom és a munkám (tanárként dolgozom az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában) mellett sajnos néha a prioritások felborulnak, de igyekszem az egyensúlyt megtalálni. Illetve továbbra is szeretnék hasznos tagja lenni a kutatócsoportunknak és aktívan, konstruktívan részt venni a feladatainkban, projektjeinkben.
Rapos Nóra - Pro Universitate ezüst fokozat
Mi volt az első reakciód, amikor értesültél róla, hogy egyetemi kitüntetésben részesülsz?
Őszintén meglepődtem, amikor Dékán asszony felhívott és elmondta, engem jelöltek. A hétköznapi feladatok közt szinte fel sem emeljük a fejünket, s ez a hír, hogy elismerést kaptam, némi megállásra és átgondolásra is késztetett. Egyszerre zavarba ejtő és megerősítő volt a hír. Zavarba ejtő, hiszen mind egy csapat részei vagyunk a munkánk során, s ezért „különös” egy személyként elismerést kapni. Megerősítő, mert akkor „kívülről” is a csapat részének látszom.
Mit jelent számodra ez a díj? Mi az a három szó, ami eszedbe jut erről az elismerésről és miért?
Ez az egyetemi elismerés azért szimbolikus számomra, mert egyszerre ad kari és egyetemi visszajelzést, megerősítést és bizalmat. Ezt a tanárképzéshez kapcsolódó munkámban különös jelentőségűnek látom. Visszajelzést ad, hogy az ELTE-n töltött több mint negyed évszázad nem telt talán haszontalanul. Sokunkat tart itt az egyetemen a szervezetünkhöz fűződő őszinte lojalitásunk, elkötelezettségünk. Ebben ad megerősítést és erőt is a további munkához ez a díj.
Milyen jövőbeli terveid, célkitűzéseid vannak a következő időszakra nézve?
A tanárképzés az a terület, ahol mindig látok feladatot, s új célokat. Most úgy látom a terveim ezen a téren erősebben kötődnek az egyetemi, kari munkához, mint az országos szakmai munkához. Abban látok lehetőséget, hogy itt, tegyük, meg azt, amit a tanárképzés minőségének fenntartása és javítása érdekében meg lehet tenni. Másrészt, az idén új feladatokat kaptam a kutatócsoport vezetésével. Igazi, kihívás ez nekem, amely során szeretném megerősíteni ütőképes csapatunkat, új célokat és lehetőséget találni minden tagunk számára.
Rónay Zoltán - Pro Facultate Díj
Mi volt az első reakciója, amikor értesült róla, hogy kari kitüntetésben részesül?
Nagyon jól esett. A PPK-ra az életem egy olyan időszakában érkeztem, amely nem csak munkakör-, de teljes karrierváltást jelentett. Úgy érzem, otthonra leltem, egy befogadó közösségre, amelytől oly’ sok pozitív visszajelzést kaptam, mint korábban soha. Így különösen fontos ez az elismerés.
Mit jelent az Ön számára ez a díj? Mi az a három szó, ami eszébe jut erről az elismerésről és miért?
Ahogy az imént megfogalmaztam, nagyon sokat jelent. Sokkal többet, mint egy állami kitüntetés adhatna. Három szóban nem is tudnám leírni, amúgy sem szeretem ezt a fajta leegyszerűsítést, de ha mindenképp muszáj, egy három szavas mondatban össze tudom foglalni: közösség, amelyért érdemes. És azért, mert sok energiát, szabadidőt fektettem ebbe a munkába (ti. a dékán helyettesi megbízatásba), turbulens időkben (pandémia, váratlan dékánváltás, energiaválság, hallgatóinkat közvetlenül érintő háborús konfliktusok, az oktatás (felső- és közoktatás egyaránt) egymásba folyó súlyos krízise(i). Noha minden ilyen tevékenység konfliktusokkal jár, de ez mindig egy csapat egymásért kiálló, a kar mint szervezet és közösség érdekeit szem előtt tartó munkájaként volt megvalósítható.
Milyen jövőbeli tervei, célkitűzései vannak a következő időszakra nézve?
A dékánhelyettesi megbízatásom 2025. január 31. napján lejár. A legfontosabb feladatom a folyó ügyek lezárása lesz (amit lehet), és a feladatkör átadása úgy, hogy leendő utódom zökkenőmentesen folytathassa a munkát. Az akkreditáció előttünk áll, s minthogy egyelőre a kar minőségügyi vezetői megbízatásom megmarad, ez bizonyára kiemelt adminisztratív feladat lesz. Azonban várom, hogy ezek mellett sokkal nagyobb hangsúlyt fektethessek egyetemi oktató, tudományos kutatói munkámra. Várom egy OTKA pályázat eredményét, fel kell készülni a MARIHE Erasmus Mundus projekt újabb időszakára, mely 2025 szeptemberében indul, s amellyel kapcsolatban nem csupán a nemzeti koordinátori szerepkört veszem át Halász Gábor professzor úrtól, de sikerült ehhez egy joint mesterszakot létesíteni a Kremsi Egyetemmel és ekkor debütál, ez a szak is, amelynek szakfelelőse lehetek. Emellett pedig folytatni kívánom az akadémiai szabadság kutatással kapcsolatos projekteket is, amelyek immár nemzetközi keretek között is zajlanak az Európa Tanács jóvoltából.
Széll Krisztián - Sapere Aude Díj
Mi volt az első reakciód, amikor értesültél róla, hogy kari kitüntetésben részesülsz?
Sosem kaptam még ilyen jellegű kitüntetést, úgyhogy meglepett. És bevallom nem is voltam naprakész, hogy milyen kitüntetések vannak a Karon, és hogy van ilyen, hogy Sapere Aude Díj. Ugyanakkor a jelentéstartalma miatt nagyon örültem, hogy ezt a kitüntetést kaptam és nagyon büszke vagyok rá.
Mit jelent számodra ez a díj? Mi az a három szó, ami eszedbe jut erről az elismerésről és miért?
Rémlett, hogy a sapere aude kifejezés használata Horatiushoz köthető. Utána is néztem az eredetének: „Dimidium facti qui coepit habet: sapere aude, incipe”, azaz „Aki elkezdett valamit, már félig kész van: merj gondolkodni, kezdd el.” Nem véletlen, hogy később a felvilágosodás kapcsán Kantnál jelent meg a kifejezés jelmondatként. Jó érzés, hogy a díjra felterjesztők és a díjat odaítélők úgy gondolták, hogy az eddigi munkásságom megfelel annak, amit ez a díj szimbolizál. Azóta meg is néztem, hogy kik kapták már meg ezt a díjat, és nagyon illusztris a névsor. A három szó pedig: kritikai gondolkodás, kutatás, kitartás. Azt hiszem ez a három szó jól kifejezi a kutatói hitvallásomat.
Milyen jövőbeli terveid, célkitűzéseid vannak a következő időszakra nézve?
Folytatom a részvételem a jelenleg is futó két MTA Közoktatás-fejlesztési Kutatási Program által támogatott kutatásban, befejezem az OTKA PD kutatásom, és elkezdem a Bolyai Ösztöndíj keretében végzett kutatásom. Az biztos, hogy fontos célkitűzés a nemzetközi kapcsolatok élénkítése és a nemzetközi tudományos térben történő minél aktívabb részvétel. Emellett fontosnak tartom támogatni a hallgatóimat, témavezetettjeimet a saját útjuk megtalálásában, folytatásában. De a legfontosabb célkitűzés, hogy minél több minőségi időt töltsek a családommal, és hogy jól érezzem magam a bőrömben.