MARIHE

MARIHE

MARIHE

Egy új nyertes pályázatnak köszönhetően az ELTE bekapcsolódhatott a már öt éve folyó Master in Research and Innovation in Higher Education (MARIHE) elnevezésű Erasmus Mundus programba. Csatlakozásunkat a Danube University Krems koordinálásában zajló mesterszintű képzéshez az Európai Bizottság júniusban meghozott pozitív döntése tette lehetővé, amely 3,7 millió Euró támogatást biztosít a programot megvalósító konzorcium számára, amely összesen 82 ösztöndíjas számára nyújt képzést hat éven keresztül 2019-től kezdődően.
A MARIHE képzés célja a felsőoktatási intézmények minőségi megújítása, innovációja és nemzetköziesítése, az Európai Felsőoktatás Térség (EHEA) vonzóbbá tétele, a képzésben részt vevő hallgatók felsőoktatási irányítói kompetenciáinak fejlesztése és ezáltal munkaerőpiaci lehetőségeik növelése.
A projekt koordinátora Pausits Attila, a kremsi Danube University Oktatásmenedzsment és Felsőoktatás-fejlesztés Központjának vezetője. 2019-től kezdődően a MARIHE a hallgatók számára indiai és kínai tanulmányutakat, valamint négy specializációt kínál, ezek: Intézményi Kutatás, Tanulás és Tanítás, Kutatás és Innováció, valamint Vezetés és Menedzsment.

A korábbi konzorciumi partnerek, a University of Tampere (Finnország), a Beijing Normal University (Kína) és az Osnabrück University of Applied Sciences (Németország) mellett kapcsolódott be 2019-től az ELTE, valamint a Thapar Institute of Engineering and Technology (India). 17 társult partner is részt vesz a projektben, köztük az OECD és a European University Association.
A MARIHE program egyedülálló lehetőség a neveléstudományi terület számára nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítésére, az öt – köztük két ázsiai - konzorciumi partner, valamint jelenleg már több mint 50 fős, mintegy 30 országból érkező alumni-hálózata révén.

A projekt jelentős értékű szakmai hátteret és támogatást nyújt az angol nyelvű neveléstudomány MA képzés számára.

A projekt honlapja itt érhető el: www.marihe.eu