Mára kulcskérdés lett, hogy az egyén ismerje jogait, felismerje saját tevékenységének és környezete jelenségeinek jogi jelentőségét. A joghoz való viszony megalapozása a gyermekkorban képzelhető el leginkább. Ebben kulcsszerepe van a szocializáció egészének, ezen belül pedig a formális nevelési-oktatási tevékenységeknek. Az iskola, illetve a pedagógus szerepe a joghoz való viszony kialakításában alapvető jelentőségű, s messze túlmutat az állampolgári ismeretek vagy a demokráciára nevelés körén. A pedagógus tanulóhoz, tanuláshoz, intézményhez való viszonyulása minta a tanulók számára, akárcsak az intézményi kultúra. E minták sokkal erőteljesebben képesek befolyásolni a tanulók jogról formálódó képét, joghoz való viszonyát, mint a kötelezően elsajátítandó ismeretanyagok. Mindezek ellenére nem rendelkezünk erre vonatkozóan friss hazai empíriával. Hazánkban a diák- és pedagógusjogok átfogó vizsgálatára 2001 óta nem került sor (az Oktatási Jogok Biztosa megbízásából végzett kutatás óta). Azóta csak sporadikus, és csak szűkebb területekre (emberi jogok) vonatkozó vizsgálatok történtek. Sőt ezen kérdések megválaszolásával, beható vizsgálatával – eddigi tájékozódásunk alapján – a mértékadó nemzetközi szakirodalom is adós marad. Holott az elmúlt két évtizedben a világ gyökeresen átalakult, a digitalizáció, az ellenőrizetlen információk áradata mellett a hagyományos, megkérdőjelezhetetlennek gondolt demokratikus, jogállami értékek, intézmények viszonylagossá váltak, és ez a korábbinál jobban felértékeli az állampolgárok joghoz való viszonyát. E dinamikák a pandémia, majd a jelenleg is zajló háborús konfliktusok időszakában felerősödtek.

Ezért kutatásunk középpontjában a fiatalok joghoz való viszonyát formáló iskolai működéssel – elsősorban a pedagógus tevékenységével – összefüggő tényezők állnak. A jogi és erkölcsi tudatossággal élő társadalom alapja, hogy a cselekvő mindennapokban tudja azonosítani, mely tevékenysége fel meg a jogszabályoknak, képes felmérni a következményeket, mérlegelni döntését, felismerni, amikor egy adott jogi norma az általánosan elfogadott erkölcsi elvekkel ellentétes, és felmérni, hogy ekkor mi a teendő. Minthogy egy fiatal általában legalább 12–15 évet tölt az iskolában, ahol különösen erős minta a pedagógus, illetve az intézményi környezet, e kutatás elsődlegesen arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen mechanizmusokon keresztül fejleszthető a fiatalok jogtudatos viselkedése. Ennek érdekében vizsgálja a tanulók, a pedagógusok és a vezetők joghoz való viszonyát, hiszen minden egyes intézményi szituáció egyúttal a joghoz való viszony egyfajta leképeződése is.

A kutatást három szinten (rendszer, iskola, egyén) kívánjuk megvalósítani. A rendszerszinten elsődlegesen azzal foglalkozunk, hogy milyen feltételrendszerek (pl. központi kurrikulum, képzési és pedagógus értékelési rendszerek) járulnak hozzá a köznevelés felkészüléséhez a jogtudatos polgárok nevelésére, illetve miként támogatható központi szintről a tanulók jogi attitűdjeire hatással lévő helyi szintű feltételek kialakulása (pedagógusi, vezetői attitűdök, jogtudatosság, pedagógiai gyakorlatok, szervezeti berendezkedés). Az iskola szintjén azt nézzük, hogy a vezetők joghoz való viszonya és a szervezeti működés releváns elemei (működési mechanizmusai, szabályozórendszerei) miként tudják segíteni a jogtudatosságra nevelést az iskolai tanulási folyamatban. Az egyén szintjén arra a kérdésre keressük a választ, hogy a tanulók, pedagógusok és intézményvezetők miképp viszonyulnak a joghoz, cselekedeteikben jogtudatosságuk milyen szintje érhető tetten. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy a pedagógusok jogtudatossága és pedagógiai gyakorlataik miként befolyásolják a jogtudatosságra nevelést.

A kutatás eredményei nem csupán a pedagógiai beavatkozási eszközök átalakításához, fejlesztéséhez, hanem a pedagógusképzés- és továbbképzés számára is olyan tudományos hátteret képes kialakítani, ami később további kutatások, fejlesztések kiindulópontja lehet.